Ugrás a tartalomhoz

Nagy mara

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nem összetévesztendő ezzel: pampaszinyúl (Lagostomus)
Nagy mara
Nagy mara a darmstadti állatkertben
Nagy mara a darmstadti állatkertben
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Csoport: Glires
Rend: Rágcsálók (Rodentia)
Alrend: Sülalkatúak (Hystricomorpha)
Alrendág: Hystricognathi
Részalrend: Caviomorpha
Öregcsalád: Cavioidea
Család: Tengerimalacfélék (Caviidae)
Alcsalád: Maraformák (Dolichotinae)
Nem: Dolichotis
Desmarest, 1820
Faj: D. patagonum
Tudományos név
Dolichotis patagonum
Zimmermann, 1780
Szinonimák
  • Cavia patachonica Shaw, 1801
  • Cavia patagonum Zimmerman, 1780

a Dolichotis patagonum patagonum szinonimái:

  • Dolichotis patagonum australis Yepes, in Cabrera & Yepes, 1940
  • Dolichotis patagonum magellanica (Kerr, 1792)
  • Dolichotis patagonum patachonicha (Shaw, 1801)
Elterjedés
Az elterjedési területe
Az elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Nagy mara témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy mara témájú médiaállományokat és Nagy mara témájú kategóriát.

A nagy mara vagy pampanyúl (Dolichotis patagonum) gyors, nyúlra és apró szarvasra egyaránt emlékeztető dél-amerikai rágcsáló, a törpe mara mellett nemének egyetlen képviselője. A vízidisznó és a hódok után a nagy mara a legtermetesebb rágcsálófaj a világon.

Előfordulása

[szerkesztés]

A faj Argentína középső és déli vidékein él. Északon Catamarca és Córdoba tartományoktól a déli Santa Cruzig található meg. Főként pampákon és száraz pampákon, de ligetes erdőkben és száraz területeken él. Leginkább azokat a vidékeket kedveli, ahol bokrok és fák is nőnek, de nem hiányzik a hegyi sivatagokból sem.[1] Északnyugat-Argentínában erdőkben is fellelhető. A Valdés-félszigeten a homokos bozótot részesíti előnyben.[1]

Rendszertana

[szerkesztés]

Alfajai:

  • Dolichotis patagonum centricola Thomas, 1902, Közép-Argentína
  • Dolichotis patagonum patagonum Zimmermann, 1780, Dél-Argentína

Az alfajok leginkább bundájuk színében különböznek.

Legközelebbi rokona a törpe mara, amivel együtt a Dolichotis nemet alkotja. Ez önálló alcsaládot (Dolichotinae) alkot a tengerimalacfélék között.

A tengerimalacfélék legrégebbi fosszíliája a miocén végéről került elő Buenos Aires és Córdoba tartományokból.

Megjelenése

[szerkesztés]

A nagy mara feje leginkább egy rövid, hegyes fülű nyúléhoz,[2] míg teste egy szarvaséhoz vagy más karcsú patáséhoz hasonlítható. Hosszú füleivel jól hall, ami a nyílt területeken fontos. Szeme nagy, és a fej oldalán található. Orra tompa, tapintószőrei fejlettek. Koponyáján feltűnő az orrcsont; ez nagy, és előrefelé kihegyesedik, de nem nyúl túl az állkapcsán. Homlokcsontja széles, könnycsontja nagyon nagy.

Fogképlete a tengerimalacfélékhez hasonlóan 1/1-0/0-1/1-3/3=20, így a felső állkapocs mindkét oldalán van egy metszőfog, szemfog nincs, egy elülső és három hátsó rágófog. A rágcsálókhoz hasonlóan metszőfogainak nincsen gyökere, és az állat egész életében nőnek. A nagyőrlők is folyamatosan nőnek. A szemfogak helyén foghíj marad.

Színezete sokban emlékeztet némely patásokéra: háta és feje teteje szürkés, az oldala felé világosodik, a pofa és a hasi rész sárgás homokszínű,[1] míg a has hátsó része és a farok alatti folt fehér. Lábszárának felső részén feltűnő sötét csík látható.[3] Bundája sűrű és rövid, összességében kefeszerűnek látszik. Nyúlhoz hosszú lába és füle miatt hasonlít. Farka majdnem csupasz, csonkszerű.[1] Ujjainak száma mellső lábain négy, hátsó lábain három. Hátsó lábai patában, mellső lábai karmokban végződnek, amelyek az ásó életmódhoz alkalmazkodtak. Hátsó lába hosszabb és izmosabb, mint a mellső, és felkarja és combja rövidebb, mint az alkarja és az alsó lábszára.[1] Hosszú lábával a patások szerepét tölti be. A párhuzamos evolúció jelei test szerte megtalálhatók. Ilyen például a kulcscsont eltűnése.

A kifejlett marák testhossza 69-75 centiméteres, amihez egy 4-5 centiméteres farok járul. A fajra 8-16 kilogrammos testtömeg jellemző. A hímek átlagos testsúlya 7,7, a nőstényeké 8,3 kg. A vízidisznó után a második legnagyobb rágcsálófaj.

Emésztő szervrendszere a többi tengerimalacféléhez hasonló. Gyomra egyszerű; a fermentáció a végbélben megy végbe. Ez azt jelenti, hogy a cellulózt bontó baktériumok a vakbélben élnek. A vastagbél alkalmazkodott ehhez a feladathoz, és szerkezete összetettebbé vált, és erősebben tekeredik fel. Ezt egészíti ki, hogy az állat megeszi az ürülékét is.

Különlegessége, hogy végbélmirigye a végbélnyílás és a faroktő között található. A többi tengerimalacféle végbélmirigye a végbélnyílás előtt van.[1]

Életmódja

[szerkesztés]

A nyílt vidékek menekülő életmódjához alkalmazkodott, ezért érzékelése kiváló, lába hosszú, és kulcscsontja visszafejlődött. Ez képessé teszi a gyors menekülésre és a kommunikációra a nyílt vidékeken. Futás közben az antilopra vagy a szarvasra emlékeztet.[2]

Legelő nagy mara

Általában nappal aktív, de aktivitása függ a környezeti tényezőktől.[4] A sok napfény, a csapadék és az enyhe idő hatására többet mozog, ellenben a sötét, párás időt nem szereti. Télen egész nap, a többi évszakban csak reggel és késő délután tevékenykedik. Legjobban a 20 °C körüli hőmérsékletet kedveli.[4]

Éjszakára nem ásnak maguknak üreget, hanem vagy más állatok üregeibe rejtőznek, vagy a növényzetben. A pár territóriumot tart fenn, amely megközelítőleg 40 hektáros méretű is lehet, de a területet csak kevéssé védelmezik. Egyszerre 10 hektárt foglalnak, de ennél nagyobb területen vándorolnak; egy év alatt 33-200, átlagosan 100 hektárt járnak be. Ezek a területek át is fedhetnek. A terület védelme egyébként is a hímre hárul, aki mindig hátramarad párja mögött, ügyelve a rivális hímek vagy ragadozók felbukkanására.

Növényevők, főleg fűfélékkel táplálkoznak, de fogyasztanak más lágyszárúakat, és a bokrok leveleit, kérgét, gyümölcseit is. A hegyi sivatagokban táplálékának 70%-a egyszikű, és 30%-a kétszikű.[5] A fűfélék közül a Chloris, a Pappophorum és a Trichloris, a kétszikűek közül az Atriplex lampa, a Lycium és a Prosopis nemek fajait kedvelik.[5] Megeszik a saját puha, ragadós ürüléküket is, így hasznosítják a lehető legjobban a nehezen emészthető, cellulóztartalmú táplálékot. Az ebből képződött ürülék már száraz, ezt már nem eszik meg. Hatékonyabban hasznosítják a táplálékot, mint a szarvasmarha vagy a juh, így súlyarányosan kevesebb fű elfogyasztásával beérik. A nap nagy részét (46%) evéssel töltik,[6] de gyakran láthatók napfürdőzés közben is.

Támadás esetén a marák csak a menekülésre hagyatkozhatnak. Meglehetősen gyorsak, egy kilométeren keresztül képesek tartani a 45 km/h-s tempót. Mozgásuk rendkívül változatos: a séta mellett szökellhetnek, mint a nyúl, galoppozhatnak és négy lábon is ugrálhatnak. Ez utóbbi a menekülés módszere.[7] Nyugalmi helyzetükben vagy a fenekükre ülnek, és mellső lábukkal támaszkodnak, vagy macskaszerűen fekszenek, mellső lábukat mellük alá rejtve. Mindkét testhelyzet szokatlan a rágcsálóknál; ezeket inkább nyulak szokták felvenni.

Társas viselkedése

[szerkesztés]
A pár

A mara monogám állat, a párok egy életre együtt maradnak.[8] Ennek az oka a nőstény rövid termékeny periódusa. A párba állást a hím kezdeményezi a kiszemelt nőstény követésével.[6] A hím vizeletével megjelöli párját, és ürülékével, és mirigyváladékával a territóriumot is.[8] Ha a nőstény elfogadja a hímet, akkor megjelöli az arcán, de ez annak is a jele, hogy nem kész a párzásra. A vemhesség és a szoptatás alatt a nősténynek sokkal többet kell ennie, mint a hímnek, így a hím őrködik, amíg ő eszik.[6]

Alkalomadtán, táplálékbőség idején nagyobb, akár 70 egyedet is számláló ideiglenes csapatok is létrejöhetnek. Ekkor a hímek rangsorrendet állítanak fel maguk között. Ehhez kapcsolódik a fenék mutogatása, a vizelettel való megjelölés, a csípőbe harapás és a kergetőzés. Legelés és lassú mozgás közben számos hanggal tartják a kapcsolatot. Jelenlétüket vinnyogással jelzik. Vészjelzésük röfögés, de az ismétlődő röfögés azt jelzi, hogy a mara követi társát. Kurkászás közben is hasonló hangokat adnak ki.[9] A szőr felmeresztése és a fogak összeütögetése is a kommunikációt szolgálja. A szagjelek a bonyolult társas kapcsolatokat tartják össze.[10] A nagy marák elegyengetik a földet, és megszimatolják, majd hajlított háttal ráülnek.[11] A hím vizelete azt jelzi, hogy a nőstény foglalt.[8] Mindkét viselkedés gyakoribb a párzási időszakban, és a hímeknél gyakoribb.[11]

Ragadozói

[szerkesztés]

Fő ellenségeik a csíkos pampamacska, a Geoffroy-macska, a puma, a menyétféle Galictis fajok, és az argentin pamparóka. A kölyköket a Magellán-uhu és az óriásölyv is elragadhatja.[6] A Wellcomia dolichotis fonálféreg a nagy marára specializálódott élősködő.[1]

Szaporodása

[szerkesztés]
Kölyök

A nőstény csak nagyon rövid ideig kész a párzásra: 3-4 havonta mindössze fél óráig termékeny. Emiatt alakulhatott ki nála a szilárd párkapcsolatra épülő monogámia. A monogámia főleg a rágcsálók esetében számít különleges szaporodási stratégiának. A pár évente jellemzően egy, ritkán két-három almot nevel fel, amelyek egyenként 1-3 kölyökből állnak. Fogságban akár évi négy almot is felnevelnek. A legtöbb kölyök tavasszal, augusztus és november között születik. A csúcspont szeptember-október. A vemhesség 91-110 napig tart, és a fejletten világra jövő kicsinyek egy általában más állat által kialakított üregben nőnek fel.[6] Testsúlyuk születéskor 480 - 730 gramm.

A szülők nem távolodnak el 2,5 kilométernél messzebb a kotoréktól. A mara hímek ebben az időszakban meglehetősen agresszívek más párokkal szemben, ennek ellenére több pár utódai is növekedhetnek egy mélyedésben, mivel a szülők csak szoptatáskor keresik fel kölykeiket, akiket szag és hang alapján azonosítanak. Egyszerre egy anya közelíti meg az üreget egy órára. Közben a többiek a közelben várnak a sorukra.[10] Akár 33 kölyök is együtt nőhet fel. Egyes kölyköknek néha sikerül más anyától is szopniuk.[8][12] Vitatott, hogy az elárvult kölykök így felnőhetnek-e. A kölykök közül sok nem éri meg a felnőttkort; a ragadozók mellett a kihűlés és a betegségek veszélyeztetik őket.

A kölykök három hétig maradnak együtt a kotorékban. Ezalatt játszanak egymással, és melengetik egymást.[1] Az együtt nevelkedés további előnyeként a kölykök védettebbek a ragadozókkal szemben.[6] Ezután követik szüleiket a táplálékkeresésben, de 13 hetes korukig még szopnak. Ez szokatlanul hosszú idő a rágcsálóknál. A kis nagy marák gyorsan növekszenek, 2-3 hónap után már el is hagyják szüleiket. A nőstények 8 hónaposan már ivarérettek, a hímeknek erre még tovább kell várni. Várható élettartamuk a természetben 10 év, fogságban 14 év.

Védettsége

[szerkesztés]

A fajt elsősorban az Európából vadászati célra behurcolt táplálékkonkurrens mezei nyúl (Lepus europaeus) terjeszkedése és élőhelyének mezőgazdasági termelés kiterjesztése következtében bekövetkező pusztulása fenyegeti, a Természetvédelmi Világszövetség ezért rossz kilátásúnak nyilvánította.[13] A vadászat kevéssé fenyegeti. Főleg húsáért vadásznak rá, vagy azért, hogy gereznájából takarót készítsenek.[1] Hagyományosan Argentína közép-északi részétől majdnem Tűzföldig élt,[14] de egyes helyekről, így Buenos Aires tartományból is eltűnt.[1]

Fogságban rendkívül jól szaporodik, és igen népszerű állatkerti látványosság. Magyarországon a Budapesti Állatkertben, a Veszprémi Állatkertben, a Kecskeméti Vadaskertben, a Győri Állatkertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Miskolci Állatkertben, a Szegedi Vadasparkban, a Pécsi Állatkertben és a Debreceni Állatkertben látható.

Képek

[szerkesztés]
  • Táplálkozás közben
  • Pihenő mara család
    Pihenő mara család
  • Egy barbadosi példány
    Egy barbadosi példány
  • Ismerkedés
    Ismerkedés
  • Az amszterdami állatkertben
    Az amszterdami állatkertben

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e f g h i j Campos. C. M., Tognelli. M. F., Ojeda. R. A., (2001) Dolichotis patagonu, Mammalian Species, 625:1-5
  2. ↑ a b Smythe. N., (1970) "On the existence of pursuit invitation signals in mammals". American Naturalist 104(938): 491-94.
  3. ↑ Redford, K. H., and J. F. Eisenberg, (1992) Mammals of the Neotropics: The Southern Cone, University of Chicago Press.
  4. ↑ a b Kufner. M. B. (1995) "Temporal activity of the mara (Dolichotis patagonum) in the Monte Desert, Argentina". Studies on Neotropical Fauna and Environment 30:37–43.
  5. ↑ a b Claudia M. Campos and Ricardo A. Ojeda, (1997) "Dispersal and germination of Prosopis flexuosa (Fabaceae) seeds by desert mammals in Argentina", Journal of Arid Environments, 35(4):707-14.
  6. ↑ a b c d e f TABER AB (1987) "The Behavioural Ecology of the Mara". Dolichotis patagonum. Ph. D. Thesis, Belliol College, University of Oxford, Oxford, United Kingdom.
  7. ↑ Patagonian mara (Dolichotis patagonum) - videó. [2013. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 19.)
  8. ↑ a b c d Genest, H. & Dubost, G. (1974) "Pair living in the mara (Dolichotis paragonum Z)" Mammalia 38: 155-162.
  9. ↑ Eisenberg, J. F. (1974). "The function and motivational basis of hystricomorph vocalizations". Symp. Zool. Soc. London 34, 211-248.
  10. ↑ a b U. GANSLOSSER, S. WEHNELT (1997) "Juvenile development as part of the extraordinary social system of the Mara Dolichotis patagonum (Rodentia: Caviidae) ", Mammalia 61:3-15.
  11. ↑ a b TABER, B. E., AND D. W. MACDONALD. (1984) "Scent dispersing papillae and associated behaviour in the mara, Dolichotis patagonum (Rodentia: Caviomorpha) ". Journal of Zoology 203:298-301.
  12. ↑ Taber, A. B. and Macdonald, D. W. (1992), "Communal breeding in the mara, Dolichotis patagonum ". Journal of Zoology, 227: 439–452.
  13. ↑ Ojeda, R. & Pardinas, U. (2008). Dolichotis patagonum. In: IUCN 2008. IUCN Red List of Threatened Species. Downloaded on 5 January 2009.
  14. ↑ Rood. J. P. (1972) Ecological and behavioral comparisons of three genera of Argentine cavies, Animal Behavior Monographs 5:1-83.

Források

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Großer Pampashase című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Patagonian mara című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nagy_mara&oldid=27236365”